Konyv: A dontes


Konyv: A dontes

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 375796793
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 9,73

MAGYARÁZAT:Konyv: A dontes

Nem túlzás, ez a könyv mentett megéletem eddigi legnehezebb időszaka volt a tavaly novemberi, és nagyban köszönhető ennek a könyvnek, hogy túléltem, konyv: A dontes jól vagyok. Ezért Edith Eva Eger nek életem végéig hálával tartozom, ő a legújabb példaképem, és konyv: A dontes terjesztem, mert ez a könyv segít az elengedésben, a megbocsájtásban, a szabadságod és önmagad megtalálásában. A megjelenése után egy évig a polcomon állt konyv: A dontes, belekezdtem ugyan, de hamar letettem, mert nem fogott meg. Egy évvel később úgy éreztem megint adok neki esélyt. A legjobb döntésem volt. Nem hiszek a véletlenekben. Ennek a könyvnek konyv: A dontes volt tökéletes helye és megfelelő ideje az életemben. Ez a legtöbb könyvnél egyébként így van - ha az ember tudatosan, magát ismerve, befelé figyelve választ olvasmányt. Ezért nem nézem jó szemmel, amikor itt-ott lesújtó véleményeket olvasok egy-egy könyvről. Dobozi Dudás Detti fotója. Amit megtanultam belőle, hogy az elengedés az elfogadással kezdődik. Meg kell tanulnunk becsben tartani azokat a sérüléseket, amelyeket a múltunk ejtett rajtunk, és szeretni önmagunkat. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek szülővárosába, Kassára, és családjával együtt elhurcolták Auschwitzba,ben. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele gázkamrába küldte, amit Edith végignézett, majd később szülei gyilkosa kérte arra, táncolja el neki a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Csodával határos módon a kislány nővérével együtt túlélte a haláltábor borzalmait, majd Amerikába ment, és úgy döntött megbocsájt fogvatartóinak, szülei gyilkosának.

Sőt, azóta pszichológus lett, és arra tanítja az embereket, hogyan bocsássanak meg a múltjukban konyv: A dontes események miatt - legyen az bármi. Azt hiszem nála hitelesebben a megbocsájtásról senki nem írhat. És konyv: A dontes. Kállai Noémi fotója. Sokan jelezték, amikor bedobtam közös olvasmánynakhogy rettegnek tőle, mert a holokauszt témája miatt minden bizonnyal nyomasztó, félnek elkezdeni. De Edith Eva Eger könyvében éppen az a csodálatos, hogy egyáltalán nem hangol le, hanem épphogy elképesztő erőt ad! Erőt az újrakezdéshez, a megbocsájtáshoz, az elengedéshez, önmagad újraépítéséhez. Mégha ellentmondásnak is hangzik, őrületesen felemelő és motiváló az írás. Az se ijedjen meg, aki nem kedveli a holokauszt témájú könyveket ugyan jómagam kifejezetten szeretem ezeketugyanis a könyv egyharmada szól a haláltábotrról, a nagy része már Edith Auschwitz utáni életéről, majd praxisáról, és különböző esetekről szól, amelyekkel foglalkozott és amelyekben segített. Szerintem mindenki megtalálja magát az írásban valahol. Én is megtaláltam. Ritka, hogy egy könyv ekkora általános népszerűségnek örvend. Alig találkozom olyannal, akinek ne tetszett volna, vagy érezné úgy, hogy megváltozott a gondolkodása az olvasása után. Molyon a maga 97 százalékával is igazán kiemelkedő. A Nincs időm olvasni kihívás márciusi témája egy inspiráló könyv! Ha még nem olvastad A döntést, legyen ez a hónap könyve! Ennél inspirálóbbat ugyanis keresve sem találhatnál! Zárásként: Edithre akkor figyeltem fel, amikor az On the spot stábja vele forgatott.

Sokáig nem volt elérhető online a riport, de nemrég valaki újra feltöltötte. Óriási köszönet érte. A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban. Az olvasottság nem publikus. A könyv, amely helyretette az életem: Edith Eva Eger - A döntés Nem túlzás, ez a könyv mentett megéletem eddigi legnehezebb időszaka volt a tavaly novemberi, és nagyban köszönhető ennek a könyvnek, hogy túléltem, hogy jól vagyok. Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik 0.

Edith Eva Eger, egy nemzetközileg elismert pszichológus, aki egy felejthetetlen, lebilincselő és tanulságos emlékiratot és egyben személyiségfejlesztő könyvet írt meg. A magyar származású írónő könyve személyes tapasztalatra épül, saját történetét meséli el, mindazt a borzalmat amit átélt és túlélt a 2. Sok ilyen könyvet olvashatunk ebben a kategóriában, de dr. Edith Eva Eger könyve túlmutat ezen a szörnyű valóságon és felülemelkedik az átélt traumákon, azáltal, hogy megbocsátva önmagának és a múltnak, képessé válik élvezni az életet és ezt a képességet másoknak is továbbadja. A könyv első felében megismerjük az írónő Auschwitzbe való deportálásának megrázó és felkavaró történetét. Szívhez szólóan és őszintén mesél dr. Edith Eva Konyv: A dontes az Auschwitzban átélt traumákról, a mindennapokról, amelyek minden nap "konyv: A dontes" a túlélésről és az konyv: A dontes való görcsös ragaszkodásról szólnak. A könyv további részét az életigenlés és az életöröm, valamint pszichológiai gondolatok és tanácsok töltik meg, miközben végigkísérhetjük az írónő szabadulását a koncentrációs táborból el egészen az új élete felépítéséhez. Végül megismerhetjük azt az elismert pszichológusnőt, aki bölcsességével, rengeteg hasznos tudásával és tapasztalatával, már páciensein is képes segíteni. Pszichológiai tanácsadást és útmutatást ad nem csak a könyvben leírt pácienseinek, hanem mindazon olvasóknak, akik a félelem és a múlt letagadása helyett, inkább szembe néznek legrémisztőbb traumáikkal és felülkerekedvén, mégis a boldog és szabad életet választják.

Ez a könyv irodalmilag és tartalmilag is egy remekmű, melyet mindenkinek csak ajánlani tudok, aki szeret emlékiratokat olvasni, valamint nyitott a pszichológiai tanítások iránt. Minden élethelyzetben sokat segíthet ez a könyv, hiszen tele van hiteles, őszinte és valóságos történetekkel. Olyan embereknek konyv: A dontes ezt a könyvet, akik szeretik a 2. Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit veled tettek. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz. Tags: 2. Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A nevem, e-mail-címem, és weboldalcímem mentése a böngészőben a következő hozzászólásomhoz. A könyv négy részre osztódik: Börtön, Szökés, Szabadság és Gyógyulás. Kedvenc idézetem a könyvből: Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit veled tettek. Csatlakozz te is az olvasó közösséghez! Evelin Senarclens de Grancy: Mezítláb a parázson. Ádám Veronika: Távolból őrzöm. Amy Harmon: Homokból és hamuból. Vélemény, hozzászólás? Kilépés a válaszból Az e-mail-címet nem tesszük közzé. Leave this field empty. Hiszem azt, hogy mindannyiunk élete jobb lenne, ha napi szinten olvasnánk. Jobb emberekké válnánk tőle. Mert az olvasás élvezet, élmény, egy eszköz és egy lehetőség. Olvass többet rólam Legutóbbi bejegyzések Kay Bratt: Varázsolj haza! Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.