Konyv: A cudar edesanya


Konyv: A cudar edesanya

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 706802823
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 6,46

MAGYARÁZAT:Konyv: A cudar edesanya

Általában a nők már akkor eldöntik, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy tökéletes anyák legyenek, amikor még a gyermekvállalás közelében sem járnak. A fogantatás után pedig csak fokozódik bennük az eziránti vágy. Tökéletes anyának lenni azonban nem egyszerű, legfőképpen azért, mert a gyermekvállalás hatalmas feladat. Szerencsére ma már számtalan segítség áll rendelkezésre a kismamák számára, akár tanfolyamok, akár "konyv: A cudar edesanya" formájában. Ezúttal utóbbiak között válogattunk: íme, öt könyv, aminek nagy hasznát veheted mind a terhesség alatt, mind pedig azután. E praktikus formátumú, háromrészes, színes fotókkal illusztrált kézikönyv hasznos tanácsaival és kedves ötleteivel segít, hogy a leendő anyuka felkészülhessen a várandósságra, a baba születésére és az első hónapokra. A könyv három, egymást kiegészítő egységét szakértők állították össze. Az első rész a baba testi, szellemi fejlődésének stádiumait mutatja be, a második az anya és magzata igényeit taglaló, átfogó kézikönyv a terhesség és szülés időszakára. Rengeteg tanácsot ad többek közt az étrenddel, terhestornával, szüléssel, névválasztással kapcsolatban, valamint tájékoztat az esetlegesen felmerülő problémákról, általános kérdésekről.

A harmadik rész 36 gyönyörű, a babaszoba díszítésére szolgáló tárgyat és babaholmit mutat be, melyeknek segítségével a kicsi szobáját a nyugalom és a vidámság szigetévé varázsolhatjuk. Kiadja az Alexandra Kiadó. Ára forint. A szülészet legújabb eredményeire építő kötetből a gyermekvárásra, a szülésre és a leendő szülők életmódjára vonatkozó minden fontos információ megtudható. A neves szerzők tanácsokat adnak a fogamzási tervvel és az orvosválasztással kapcsolatban, konyv: A cudar edesanya a szülés lehetséges módozatait, hónapról hónapra ismertetik a várandóssággal együtt járó testi és lelki változásokat, kitérnek a terhesség alatti szexuális életre, felkészítenek a második gyermek érkezésére és az ikerterhességre - de mindez csupán töredéke annak a rengeteg kérdésnek és problémának, melyekre a könyv megnyugtató válaszokat ad. A korábbi kiadásokhoz képes újdonság, hogy külön rész foglalkozik a dolgozó anyákkal, bővült a leendő apáknak szánt fejezet és naprakész lett a terhesség alatti táplálkozásról szóló rész, ahol receptek is olvashatók. Kiadja a Park Könyvkiadó. A nemrégiben elhunyt, elismert gyermekpszichológus könyve szülőknek és leendő szülőknek szól, akik átérzik a felelősséget, amit a szülői szerepkör jelent, és arra törekednek, hogy gyermeküket értelmesen, előítéletek nélkül neveljék.

A könyv részletesen ismerteti az egyes időszakok problémáit és megoldásait, mindvégig hallatlan aggódással a kiszolgáltatott élőlénnyel: a magzattal, csecsemővel, illetve a kisgyermekkel. A bővített kiadás néhány fontos, új fejezettel egészült ki: az ikrek, a félénk gyerekek, a nagyszülők szerepe régen és ma, a tündérmesék és még sok olyan téma, amely ezt a könyvet még teljesebbé teszi. Több mint száz oldallal és Borsi Vera újabb húsz rajzával is bővült az átszerkesztett, új kiadás. Kiadja a Saxum Kiadó Kft. A doktor néni - vagy a doktor bácsi - a legfontosabb emberek közé tartozik egy kisgyerekes családban. Ha a gyerek lázas vagy fáj valamije, a család minden tagja egyforma reménykedéssel várja. És mikor megérkezik, hirtelen minden rendbe jön: apa-anya megnyugszik, a tünetek enyhülnek, a gyerek abbahagyja a sírást. Van valaki, akivel megoszthatjuk a konyv: A cudar edesanya, valaki, aki szeretettel és szakértelemmel nyúl gyermekünkhöz. De a gyerekek - ahogy a szerző, dr. Kovács Ágnes több évtizedes tapasztalata alapján írja - a leglehetetlenebb időben tudnak megbetegedni. Legtöbbször olyankor, amikor az orvos nem elérhető. A könyv a kezdő és gyakorló szülőknek ezekben a helyzetekben kíván segítséget nyújtani, világos szerkezetben tekintve át mindazokat a kérdéseket, amelyek a baba születésétől a kiskamasz kor kezdetéig felmerülhetnek. Kiadja az Officina Kiadó. Jodie Hedley-Ward könyve az édesanyáknak szól. Ez a könyv megmutatja, hogy többet tudunk majd adni a gyereknek, jobb anyák lehetünk, ha mi magunk megmaradunk nőnek, és az anyaságot nem feladatként éljük meg, hanem megkeresve saját életünk örömeit, egy újabb szintre lépünk az önfejlesztésben. Ne vágyjunk vissza régi önmagunkhoz, mert az anyasággal visszavonhatatlanul megváltozunk.

Fedezzük fel új önmagunkat, melynek egy része az anya, a többi része a nő. Legyünk szexis anyák úgy, hogy elhisszük, a boldogságunk szolgálja igazán a családunk boldogságát is. Ez a könyv az élet minden területén segít átgondolni, hogyan is lehetne kialakítani egy olyan új életstílust, amelyben a vágyak éppolyan fontos helyet foglalnak konyv: A cudar edesanya, mint a gondoskodás szeretteinkről. Ezt segíti például a könyvben található tíznapos Változási terv, amelynek célja, hogy az élet minden területére kiterjedő, pozitív átalakuláshoz segítsen, elindítva azon az úton, amely ahhoz az élethez konyv: A cudar edesanya, amit igazán szeretnénk, és megérdemlünk. Lennél te is szexis anya? Akkor gondold át a könyv segítségével az anyaszerepet más szemszögekből, és térképezd fel minél alaposabban egy anya feladatait és lehetőségeit! Barátkozz a Life. Ranschburg Jenő: Szülők könyve. Kovács Ágnes: Doktor néni nagykönyve. Jodie Hedley-Ward: Lennél te is szexis anya?

Nincs megvásárolható példány A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük. Részletes kereső Témaköri fa. A kosaram. Bejelentő neve. Bejelentő e-mail címe. Hozzájárulok böngészőm adatainak átadásához. Bejelentő böngészője. Keresés beállítások. Oldal url. A nevét és e-mail címét csak az Önnek való visszajelzés miatt kérjük. A böngészője nem támogatja a JavaScriptet! A weboldal funkciói így nem működnek. Az antikvarium. Tovább válogatok. Az édesanya A vallás, társadalmi kérdés és költészet tükrében. Pehm József. Mindszenty József. Nyomatta Stephaneum Nyomda R. Első kiadás. A szerző ig Mindszenty József néven esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása. Értesítőt kérek a kiadóról. A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról. Előszó Az édesanyáról már sokan sokat írtak. Különb tollak, mint az enyém. Talán vakmerőség is az én vállalkozásom. Mélyreható vizsgálat, jó megfigyelés és meglátás, sok-sok tanulmányozása mások Mélyreható vizsgálat, jó megfigyelés és meglátás, sok-sok tanulmányozása mások megfigyeléseinek: érzem, ezek kellenének ide. Lehet, hogy a fejemre olvassák Horatius szavait, legyen azonban merészségem némi mentsége az a szeretet, amelyet tárgyam iránt mindig éreztem és érzek most is. Csodálom az édesanyai lelket; csodálni, szeretni br. Eötvös és Bougaud, Foerster és Prohászka olvasgatása mellett a szivem tanított meg rá. Csodálom a gyenge nemnek hatalmas erejét az édesanyai erényekben, amelyeket ott látok ragyogni a történelem lapjain, amelyek épúgy csinálták a történelmet, mint a nagy férfiak. Az érzelem csalhat s talán merésszé tesz, amikor hiányzó tehetségeket akar pótolni; de azért, mert szeretek, ti is megbocsátotok nekem sokat-sokat. Talán egyetlen gondolat akad benne, amit leírni érdemes volt.

És ha így lenne, akkor Széchenyivel mentegetődzöm én is: valamicske mégis, amit nyújthatok. Maga a tárgy aktuális. A konyv: A cudar edesanya kérdésben nagyfontosságú a nőkérdés, sőt Cathrein szerint a szociális kérdés rugójának és legégetőbb kérdésének mondható. Korunkban pedig, a problémák korában a nőkérdés terén szemünk előtt jelenik meg az anyaság problémája. Tartalom I. Elüljáróban 3. Az édesanya 7 Örömök, remények bimbófakadáskor 17 Kis kacsóid összetéve szépen 24 Elrepülök, mint a madár 28 A fájdalmak konyv: A cudar edesanya. Sziromhullás, tövisek fakadása 31 A mintakép 34 Aranykalászok a szeretet mezejéről 49 Az agyonfoltozott nadrág 57 Nefelejtsek, bánatvirágok 61 Haza várlak ölelő két karomba 66 Betelnek a vágyak. Hanyatló nap sugarának utolsó melege 69 Temetőben 82 II. Akiknek nem kell az édesanya 97 Az anyák és a vallás. Tarlózások a történelem lapjain A lengyel anya Az anyák és az emberiség Ahogy a szenvedők szeretnek Reménysugár süvöltő, háborgó fellegek mögül A magyar anyák Az édesanya a világégésben "Konyv: A cudar edesanya" példányok. Szerzői kiadás. Öt művészi illusztrációval.