Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV


Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 606796007
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,85

MAGYARÁZAT:Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV

Részlet az e-Könyvből: Petrovics Péter oda sandított Raszkolnyikovra. Tekinteteik találkoztak. Raszkolnyikov lángoló tekintete kész lett volna őt porrá égetni. Ivanovna Katerina, a mint látszott, már nem is hallott semmit, csak ölelgette és csókolgatta Szónyát, mint egy őrűlt. Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV gyerekek is körülvették Szónyát az ő apró kezecskéikkel s Polecska, a ki különben nem értette, hogy miről van szó, csak úgy úszott könnyeiben, remegett a zokogástól s eldugta sírástól dagadt szemeit a Szónya vállára. Petrovics Péter hirtelen oda nézett. Petrovics Péter összerezzent. Ezt mindnyájan észrevették. Később ez neki is eszébe jutott. Lebezjatnyikov belépett a szobába. Miről beszél? Nagyon föl volt indúlva. Raszkolnyikov majd elnyelte szemeivel, mintha minden szót föl akarna fogni s megmérlegelni. Ismét csönd állt be. Petrovics Péter csaknem elvesztette a lélekjelenlétét, kivált az első pillanatban. Eszén van? Oh, milyen alávalóság! Mindent hallottam s készakarva vártam a végére, hogy mindent megértsek, mert konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV, hogy előttem még most sem elég világos az egész Miért tette ön ezt: nem értem. Ugyan hagyjon föl talányos magaviseletével! Talán bizony sokat ivott. Én soha sem iszom pálinkát, mert nem tudom elviselni!

Képzeljék, ő, ő maga adta oda Szemjonovna Zsófiának, a saját kezével adta oda azt a százast; én láttam, tanú vagyok rá, megesküszöm rá. Mikor az ajtóban elbúcsúzott tőle, midőn ő megfordúlt s ön egyik kezével kezet szorított vele, akkor a másikkal, tudniillik a balkezével, észrevétlenűl a zsebébe dugta a bankót. Én láttam, jól láttam. Luzsin elsápadt. Tán káprázott a szeme S ha távol állottam is, mindent, de mindent láttam; s ha az konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV csakugyan nehéz is megkülönböztetni egy bankót, - ezzel igazat mond, de én véletlenűl egész biztosan tudtam, hogy az százas bankó volt, mert mikor ön oda akarta adni Szemjonovna Zsófiának a tízest, láttam, hogy ugyanakkor egy százas bankót is fölvett az asztalról ezt azért láthattam, mert akkor egész közel álltam, s mert akkor mindjárt eszembe jutott valami, hát nem is felejtettem el, hogy a kezében ott van a bankjegy. Ön a bankjegyet a markába szorítva tartotta, azután már elfelejtettem volna, de akkor ön, a mint fölkelt, áttette a bankjegyet a jobb kezéből a balba s majd elejtette; akkor megint eszembe jutott, hogy ön az én tudtomon kívül akar jót tenni Szemjonovna Zsófiával. Képzelheti, hogy milyen figyelemmel lestem hát; - nos, láttam aztán azt is, hogy sikerűlt önnek a pénzt a zsebbe lopni.

Láttam, láttam, kész vagyok rá hitet tenni. Lebezjatnyikovnak kifogyott a lélekzete. Mindenfelől különféle fölkiáltások hangzottak, leginkább a meglepetés hangjai, de rosszaló kiáltások is hallatszottak. Mindnyájan Petrovics Péter felé tódúltak. Ivanovna Katerina Lebezjatnyikovhoz sietett. Én önben csalódtam. Védje meg őt. Egyedűl ön van az ő pártján! Ő szegény árva; az Isten küldte önt, Szemjonovics Andrej, édes galambom! S Ivanovna Katerina, alig tudva, hogy mit csinál, térdre esett előtte. Hát akkor én készakarva tettem a zsebébe? Mi czélból? Mi közöm nekem ehhez a Azt már én magam sem tudom, én csak a tiszta valóságot mondom el, annyi bizonyos. S ebben annyira nem tévedek, alacsonylelkű, bűnös ember, hogy ez után a tette után hálásan szorítottam meg a kezét s csak akkor jutott eszembe az a kérdés: miért lopta titkon a zsebbe a pénzt? Miért éppen lopva? Talán csak, hogy én előttem titkolja el cselekedetét, tudva, hogy énnekem meggyőződésem ellen van minden jótékonyság, mint a mely soha semmi bajt sem javit meg gyökeresen? S aztán meg is voltam róla győződve, hogy ön csak én előttem nem akart alamizsnát adni s azonkívül meglehet, arra is gondoltam, hogy meglepetést akar neki szerezni, csodálkozásba akarja ejteni azzal, hogy majd egy egész százast talál a zsebében. Mert mostanában a jótevők nagyon szeretik így eltakargatni jótékonyságukat, - tudom. Azután arra is gondoltam, hogy próbára akarja őt tenni: vajon vissza jön-e majd megköszönni?

Egyebet nem gondolhattam s föltettem magamban, hogy majd később konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV a dologról, hanem nem tartottam illendőnek kimondani ön előtt, hogy tudom az egészet. De még az is eszembe jutott, hogy hátha Szemjonovna Zsófia, mielőtt fölfedezné a pénzt, el találja veszíteni? S ez az, a miért elhatároztam, hogy ide jövök, ide, kihívom s tudatom vele, hogy száz rubelt tettek a zsebébe. No hát juthattak volna nekem olyanok az eszembe, ha tényleg nem láttam volna, hogy ön száz rubelt dugott a zsebébe? Szemjonovics Andrej, midőn ily logikus következtetésű, bőbeszédű előadását befejezte, annyira kifáradt, hogy izzadság borította el arczát. Fájdalom, oroszúl sem tudta magát rendesen kifejezni bár semmi más nyelvet nem értettúgy, hogy egyszerre mindent kimerítvén, ügyvédi beszéde után mintha jelentéktelenebbé vált volna. Mindazáltal előadása rendkívüli hatást gyakorolt. Oly merészen, oly meggyőződéssel beszélt, hogy szemmelláthatólag mindnyájan hittek neki. Petrovics Péter érezni kezdte, hogy rosszúl áll a dolga. Ön mindezt álmodhatta s aztán vége!

Mert én azt mondom önnek, hogy hazudik, uram! Hazudik és rágalmaz, mert haragszik rám valamiért, még pedig valószínűleg azért, mert nem értettem egyet az ön lázító és istentelen szocziálisztikus eszméivel - ez az egész. Hanem ez a védekezés nem használt Petrovics Péternek. Ellenkezőleg, mindenfelől morgással feleltek reá. Hívass rendőrséget s én mindjárt megesküszöm! Csak egyet nem bírok fölfogni: miért koczkáztatott ilyen alávaló lépést! Oh, elveteműlt, rossz ember! Látszólag szilárd és nyugodt volt. Mindenki, a ki ránézett, meggyőződhetett, hogy ő valóban tudja, miben áll a dolog s hogy mi történt idáig. Ön, Szemjonovics Andrej, az ön megbecsűlhetetlen fölvilágosításaival végképpen megmagyarázta nekem az egészet. Kérem önöket mindnyájokat: hallgassanak meg. Ez az úr itt rámutatott Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV nemrégiben megkért egy leányt, nevezetesen az én nővéremet, Raszkolnyikova Romanovna Avdotyát. De Pétervárra jőve, ezelőtt három nappal, a mint először talál-koztunk, összeveszett velem és én kikergettem a lakásomról, a mire két tanúm van. Ez az ember nagyon gonosz Három nappal ezelőtt még nem is tudtam, hogy ő itt, önnél van szállva, Szemjonovics Andrej, s hogy ugyanaz nap, a melyen vele összevesztünk, tehát ezelőtt harmadnappal, tanúja volt annak, a mint én, mint a boldogúlt Marmeladov barátja, egy kis pénzt adtam át a feleségének, Ivanovna Katerinának, a temetésre.

Ez az úr azonnal levelet írt anyámnak s tudósította, hogy én minden pénzemet odaadtam - nem Ivanovna Katerinának, hanem Szemjonovna Zsófiának s a mellett a legcsúfabb kifejezésekkel emlegette Szemjonovna Zsófia jellemét, vagyis czélozgatott a köztem és Szemjonovna Zsófia közt fönnálló viszonyra. Tette pedig mindezt, a mint önök mindnyájan fölfoghatják, azzal a czéllal, hogy összeveszítsen anyámmal és húgommal, besúgván nekik, hogy én rosszra költöm az utolsó filléröket, a mivel ők engem segítenek. Tegnap este anyám és húgom előtt ennek az embernek a jelenlétében elmondtam az igazat, bebizonyítva, hogy a pénzt Ivanovna Katerinának adtam temetésre s hogy ezelőtt három nappal Szemjonovna Zsófiát nem is ismertem, még csak nem is láttam. Hozzá tettem azt is, hogy ő, Luzsin Petrovics Péter, mindenestül nem ér annyit, mint a Szemjonovna Zsófia kisujja, a kiről olyan rútul nyilatkozott. Arra a kérdésére pedig: egy sorba helyezném-e Szemjonovna Zsófiát a hugommal? Fölbosszankodván azon, hogy anyám és hugom nem hajlandók velem az ő kedvéért összeveszni, a legmegbocsáthatlanabb gorombaságokat mondta nekik. A dolog végleges szakítással végződött, s őt kikergették a házból. Mindez tegnap este történt. Most aztán különösen kérem az önök figyelmét: gondolják el csak, hogy ha sikerűlt volna most neki bebizonyítani, hogy Szemjonovna Zsófia - tolvaj, akkor először is bebizonyíthatta volna anyámnak és hugomnak, hogy neki csaknem igazsága volt a rágalmazásában, hogy joggal háborodott föl azon, mikor én egy sorba helyeztem Szemjonovna Zsófiát a hugommal, hogy mikor engem megtámadott, egyúttal védelmezte az én hugom, az ő mátkája becsűletét.

Egy szóval, ez által újból sikerűlhetett volna neki engem összeveszíteni az enyéimmel s természetesen azt remélhette, hogy így majd újból visszahelyezkedhetik azok jóindúlatába. Arról nem is szólok, hogy egyúttal engem is bosszantani akart, mert hiszen van oka azt hinni, hogy nekem Szemjonovna Zsófia becsülete és boldogsága nagyon drága. Ez volt az ő egész számítása! Így fogom én föl ezt a dolgot. Ez az egésznek az oka és semmi más! Így vagy legalább ilyen formán végezte be Raszkolnyikov beszédét, a konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV a figyelmesen hallgató közönség gyakran félbeszakított fölkiáltásaival, de ő a félbeszakítások ellenére élesen, nyugodtan, világosan, határozottan és szilárdan beszélt. Éles szava, meggyőződést elárúló hangja és szigorú arcza mindenkire rendkívüli hatást gyakorolt. Nem láttam-e önt az Ivanovna Konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV vendégei sorában? Ezért félre is hítt engem az ablakhoz és suttogva kérdezősködött tőlem. Úgy látszik: mindenáron azt akarta, hogy ön is itt legyen! Úgy van, úgy! Luzsin nem felelt, csak megvetően mosolygott. Különben nagyon sápadt volt. Úgy látszott: azon gondolkozott, miképpen gázoljon ki? Meglehet, hogy szívesen abba hagyott volna már mindent s elment volna, hanem az e pillanatban csaknem lehetetlen volt; nem jelentett volna egyebet, mint egyenes beismerését a ráhalmozott vádaknak s annak, hogy tényleg rágalmazta Szemjonovna Zsófiát.

Egy negyvenkét éves nő kíméletlenül őszinte vallomása ez, amelyben elmeséli, hogyan lett hatéves korában szexuális abúzus áldozata. A viszony — amely közte és az unokatestvére között éveken át tartott — titokban maradt a család előtt, a lány — később asszony — senkinek sem beszélt a traumáról. Véletlenül jutott el pszichológushoz, ahová az ötéves lányát vitte, aki szorongani kezdett, és nem akart óvodába menni. Ám a pszichológusnő néhány beszélgetés után az anyának javasolt terápiát, amely négy és fél évig tartott. A terápia története egyben Anoni Mara életének történetét, a feloldozás keresését tárja elénk. Hosszú és fájdalmas út vezetett el odáig, hogy újra tudja építeni mindazt, amit a gyermekkori abúzus az életében lerombolt. Üldögél a kilátóban, a maga kis mennyországában, és visszaemlékezik a halálára. Susie-t megerőszakolta és meggyilkolta a szomszéd. Családja csak annyit tud, hogy eltűnt, és visszavárják. A rendőrség nyomoz. A szomszéd eltünteti a nyomokat. Az élet konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV tovább. A kérdés persze éppen ez: hogyan megy tovább? Hogyan birkózik meg két szülő a lánya elvesztésével? A tizenhárom éves húg a nővére hiányával? Megérti-e négyéves öccse, mit jelent az, hogy elment? És megbékél-e Susie azzal, hogy csak nézheti őket? Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni. A mű az utóbbi évek talán legnagyobb amerikai bestsellere. Gyógyíthatatlan mentális betegség.

Péceli Rita megrémül: ezek szerint élete végéig bolond marad? Rita kezdetben megpróbálja ott folytatni, ahol a diagnózis előtt abbahagyta. Ám szélsőséges érzelmi hullámzásai alatt rossz döntéseket hoz, rossz kapcsolatokat köt, elveszíti szerelmét, és biztos állása, megélhetése konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV veszélybe kerül. Egy éven belül háromszor kell befeküdnie a pszichiátriára. Rita a sok szenvedés hatására végül úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és szembenéz a betegséggel. Vajon siker koronázza-e az erőfeszítéseit, és képes lesz-e együtt élni a betegséggel, ha megfogadja segítői tanácsait? Élhet-e majd ezután is teljes értékű életet? S ami talán a legfontosabb: megtalálja-e a boldogságot? A regény igaz történet alapján íródott. Pedig nem akarok újra kórházba kerülni. Eltökéltem: mindent meg fogok tenni, nehogy megint a pszichiátrián kössek ki. Úgy, ahogy vannak. A betegségüket. Ne vádolják magukat érte, ne érezzék szégyenbélyegnek, ne tagadják el saját maguk elől, ha baj van. Maguk ugyanolyan értékes emberek, mint bárki más.

Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi. Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák. Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Erről szól majd az egyedülálló csemegepultos élete. Elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe, és beáll piaci kofának Joli mellé, aki tanítómestere lesz. Gerlóczy Márton legújabb regénye valódi megújulás. Pest mutatkozik be általa, ez a nyüzsgő piac, ahol éjjel-nappal vevők és eladók vagyunk, de legtöbbször mi vagyunk a termék; testünk és lelkünk, amit áruba bocsátunk, néha "konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV," néha felértékelve, szép csomagolásban vagy éppen nyersen és füstösen, ki-ki vérmérséklete szerint.

Engem - személyes érintettség okán - régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye. Kérdés, mire jutott a múlt század közepénplusz-mínusz valamennyi született generáció. Nyolc főhősöm és néhány "kültag" a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a fapados magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre". Számba vehető a várható jövő is. Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés. A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

A lány szíve szerint túladna rajta, de miközben ügyeket intézni jár a faluba, megismerkedik az apja szívéhez közel álló emberekkel, akikkel hamarosan barátságot köt; és nem csak az elvesztett édesapjáról alkotott kép tisztul benne, de a fontossági sorrend is helyreáll az életében. Az eleinte sokkoló helyzet szépen lassan megoldást hoz Petra gondjaira, élete elvarratlan szálai sem maradnak elvarratlanok, sőt a szerelem sem várat magára sokáig. A Bodza Bisztró hangos lesz a nevetéstől, túlcsordul a szerelemtől és árad belőle a gasztronómia iránti szenvedély. Amikor a dallam lejár, egy láthatatlan kéz újra felhúzza a dobozt a kulccsal, és a férfi konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV a nő végtelen tánca folytatódhat - a szabadulás reménye nélkül. Hiába van az arcukon mosoly, a lelkük, kiváltképpen a nőé, zilált; örökös közöttük a feszültség, és az áldozat sebei talán sohasem gyógyulnak be. Ismerős a helyzet? Nem véletlenül, hiszen gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk, hogy társas kapcsolatainkban áldozattá válik az egyik fél, és helyzetéből nemhogy a kiutat nem találja, de sérült önbecsülése folytán azt sem érzékeli: ez nem természetes állapot. Rados Virág pszichológiai témájú regénye azt boncolgatja, hogy milyen mélységekig süllyedhet a férfi és nő közötti kapcsolat, s története lapjain kibomlanak a bántalmazás lélektanának súlyos titkai. A szép és intelligens, ám a szíve mélyén súlyos önbizalomhiánnyal küszködő Kárpáti Anna ügyetlenül csetlik-botlik a partnerkapcsolatok világában. Már-már feladja a társkeresést, amikor találkozik Ferkóval. Eleinte minden szép és jó, de egy napon robban a bomba. Ferkóról kiderül, hogy korántsem az a kedves, szeretetteljes férfi, akinek addig mutatta magát, hanem konyv: Bun vagy bunhodes E-KONYV, goromba, erőszakos ember. Szinte nap mint nap szóval és tettel, lelkileg és fizikailag bántalmazza Annát. Ő mégsem tud hátat fordítani neki, ellenkezőleg: egyre mélyebbre merül a kapcsolatba, remélve, hogy a férfi megváltozik a kedvéért.

Van-e kiút ebből az ördögi körből? Mi minden történik Annával, amíg ráébred: saját testi és lelki épsége érdekében ki kell lépnie az életét megkeserítő, egészségtelen viszonyból? Vajon sikerül-e neki? Mi olvasóként végigkísérhetjük a "táncát"; tanúi lehetünk, ahogyan -az őt megillető támogatással- sikerül megtalálnia önmagát Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis — az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából — a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben — és életre szólóan — veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli. Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől — az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal. Ám Rose felcseperedvén mégis megtanulja hasznosítani ezt az adottságát, és rájön, hogy vannak olyan titkok, melyeket még az ő ízlelőbimbói sem képesek érzékelni.