konyv: A bazsarozsas lampion verseskötetek között megtalálható Farkas Wellmann Éva kiváló költőnő tízparancsolat-ihlette ciklusa, a Parancsolatok is, amelynek tíz versét tíz — nemzetközi biennálén díjat nyert — grafika illusztrálja, de a versek CD-mellékletben az Evilági zenekar tolmácsolásában is meghallgathatók.">

Konyv: A bazsarozsas lampion


Konyv: A bazsarozsas lampion

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 182313159
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 6,92

MAGYARÁZAT:Konyv: A bazsarozsas lampion

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Legutóbb Pataki Tamással, az utóbbi idők legígéretesebb debütszerzőjével beszélgettünkde hamarosan bemutatjuk az Íróakadémia legérdekesebb köteteinek szerzőit. Az akadémia vezetője a kiváló költő, író, Orbán János Dénes. Alig három éve, decemberében, Magyarország kormányának kezdeményezésére jött létre a KMTG, amelynek első projektje szépirodalmi jelleggel indult, és azzal a céllal, hogy az anyaországi és a határon túli magyar tehetségeket felkutassa és elősegítse szakmai kiteljesedésüket. Ugyancsak kiemelt célként tűzték ki azt is, hogy a fiatal kortárs irodalom teljesítményeit minél több magyarlakta település közönsége megismerje — rendhagyó irodalom órákat és író-olvasó találkozókat kezdtek szervezni szerte a Kárpát-medencében. A program keretében az Előretolt Helyőrség Íróakadémia fordulóján belépett a könyvkiadói piacra is: kiadói minőségében egyaránt bemutatkozási lehetőséghez segíti az Íróakadémia pályakezdőit, miközben igyekszik minőségi, de olvasmányos kötetekkel széles tömegek számára megismerhetővé tenni a kortárs magyar szépirodalmat. A debütsorozat második kötete szintén líra: a fiatal szerbiai magyar költőnő, Pejin Lea Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című könyve. De az újonnan megjelent verseskötetek között megtalálható Farkas Wellmann Éva kiváló költőnő tízparancsolat-ihlette ciklusa, a Parancsolatok is, amelynek tíz versét tíz — nemzetközi biennálén díjat nyert — grafika illusztrálja, de a versek CD-mellékletben az Evilági zenekar tolmácsolásában is meghallgathatók. Ha már grafika és zene: az Előretolt Helyőrség újra kiadta a világ első metálmítoszát, Dobai Bálint Titántorkú Sámson című, humorban bővelkedő Toldi-parafrázisát, amihez Csillag István készített pazar, a megénekelt zenei műfaj túlkapásait is olykor parodizáló illusztrációkat.

Az Előretolt Helyőrség komoly konyv: A bazsarozsas lampion, hogy eljuttassa a magyar olvasókhoz a határon túli anyanyelvi kortárs szépirodalmat. Gazdagon merítenek az erdélyi irodalomból: Farkas Wellmann Éva és Dobai Bálint mellett például Noszlopi Botond Örkény besírna című, gyilkos humorú prózakötete és a József Attila-díjas Molnár Vilmos Csodák ideje című novellás kötete is megtalálható az Előretolt Helyőrség idei kínálatában. A székely nyelvi fordulatokat ismerni kívánó olvasók polcairól pedig nem hiányozhat Sántha Attila Bühnagy székely szótár című, valóban faj súlyos kötete vagí Muszka Sándor: Sanyi bá — Székely egypercesek című erdélyi bestsellerének harmadik, CD-melléklettel ellátott kiadása sem. Muszka eredetileg költőként indult, de épp a Sanyi bá a legnépszerűbb erdélyi humoristák közé röpítette, és mindenki a székely egypercesek folytatását követelte tőle. Csakhogy az alkotó élete különösen alakult: egy öregotthonban vállalt állást. A szintén az Előretolt Helyőrség gondozásában megjelent Szégyen fájdalmas és mellbevágó verseit ez a keserű élettapasztalat ihlette. Az erdélyi írók mellett az Előretolt Helyőrség teret biztosít a nyelviségükben korlátozott kárpátaljai szerzők számára: a kortárs kárpátaljai irodalom egyik vezéregyénisége, Lőrincz P. Gabriella Átszállás előtt című verses kötete mellett konyv: A bazsarozsas lampion jelent meg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kárpátaljai ösztöndíjasainak antológiája. A tökéletes zártság egyetlen pillanata című gyűjteményben a határon túli magyar irodalom legkisebb, de meglehetősen erős és összetartó közösségének legifjabb nemzedéke konyv: A bazsarozsas lampion a konyv: A bazsarozsas lampion. Az első 25 kötet között igen komoly regények is napvilágot láttak: Pataki Tamás Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című pikareszkjét például sokan az utóbbi idők leglátványosabb szépírói indulásának tartják, de okkal tart számot az olvasók érdeklődésére Szilágyi Nagy Ildikó japán kísértethistóriája, a humort a horrorral, az erotikát a mélylélektannal ötvöző A bazsarózsás lampion című kötete is.

Origo Kultúra Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Ezek is érdekelhetnek.

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban. Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan. A bazsarózsás lampion. A bazsarózsás lampion leírása A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. Hűségprogrammal elérhető ár: Ft. Elérhetőség: Raktáron Várható szállítás: munkanap. A keresztúri vámpír és más történetek Kertész Dávid. A jelzőlámpák diktatúrája Csornyij Dávid. Súlyosnak lenni. Cholera-napló Fábián Janka. A könyvkötő "Konyv: A bazsarozsas lampion" Collins. Az Arab Arab 1. Borsa Brown. Gabriella Szilágyi Nagy Ildikó. Blanka Lipinska Ft. Borsa Brown Ft. Fábián Janka Ft. Richard Osman Ft. Bridget Collins Ft. Bosnyák Viktória Ft. Esther Perel Ft. Andy Weir Ft. Jasper DeWitt Ft.

Kelényi Angelika Ft. Agatha Christie Ft. Julia Quinn Ft. Quentin Tarantino Ft. Margaret Atwood Ft. Jennifer L. Armentrout Ft. Hoppán Eszter Konyv: A bazsarozsas lampion Dean Ft. Malka Adler Ft. Baráth Viktória Ft. Budai Lotti Ft. Vi Keeland Ft. Karády Anna Ft. Sienna Cole Ft. Iratkozz fel a BOOK24 hírlevélre és értesülj elsőként újdonságainkról, akcióinkról! Feliratkozom a hírlevélre és elfogadom a hírlevélküldésre vonatkozó adatkezelési tájékoztatót. Vásároljon Book